A fogyasztói jogviszony egy polgári jogi keretek közt létező jogviszony, melynek sajátossága, hogy elvileg mellérendelt felek állnak a két oldalon, úgy, hogy a fogyasztó (élet) szükségleteinek kielégítésére törekszik, a másik szerződő fél pedig gazdasági-pénzügyi célokat valósít meg az ügylet által. E körben első lépésként érdemes meghatározni, hogy ki a védelem alanya, kit lehet egyáltalán fogyasztónak tekinteni. A fogyasztó fogalmát több jogszabály tartalmazza, melyek nem egységesek. A „régi Ptk.” szerint fogyasztó a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy. Tehát itt kizárólag a szerződést kötő személyekre szűkül a kör. A  fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény és a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény alapján fogyasztónak minősül „az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy.

Tehát előzőek alapján nem minősül fogyasztói jogviszonynak, ha nem természetes személy köt szerződést, vagy ha természetes személy a jogviszony alanya, de gazdasági tevékenysége körében jár el. A meghatározás a 2005. május 11-én született Európai uniós irányelvre tekintettel került megfogalmazásra, s ezzel kapcsolatosan ki kell emelni azt, hogy az irányelv sokszor nem az egyszerű fogyasztóval operál, hanem az átlagfogyasztót veszi alapul. Az Európai Bíróság értelmezése szerint az átlagfogyasztó „az, aki megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő”. Tehát nem egy statisztikai jellegű vizsgálat eredményeképp kerül meghatározásra az „átlag” jelző, hanem eseti döntés és szabad mérlegelés körében, illetőleg nem egy statikus fogalom, hanem dinamikus, mivel termékenként, döntési helyzetenként változik. Fontos az is, hogy nem kell tökéletes, pontos, precíz tudással rendelkeznie az átlagfogyasztónak, hiszen ez nem elvárható és nem is reális.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. LXV.törvény értelmében pedig fogyasztó aki „az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, továbbá a békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki, illetve amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje; ettől eltérően a pénzügyi jogok biztosára vonatkozó szabályok alkalmazásában a pénzügyi szervezet szolgáltatásait igénybe vevő természetes személy – ideértve az egyéni vállalkozót is – és mikrovállalkozás. Itt tehát már az ajánlat címzettje is a jogviszony alanyának tekinthető, szemben a Ptk.-beli fogalommal. Az egységes definíció hiánya, akkor jelenthet különösen problémát, ha egy jogszabály maga nem definiálja a fogyasztó fogalmát, sem utaló szabályt nem rögzít ennek kapcsán. (Pl. Btk.)

Vékás Lajos, neves polgári jogász több tanulmányában is amellett érvelt, hogy a fogyasztóvédelmi magánjog szabályai – kógens jellegük miatt is – a magánjogtól idegen szabályozási módszert alkalmaznak, és ezért ezt a különös védelmet csak kivételesen, különösen indokolt esetben szabad megadni. A gazdasági élet professzionális szereplőinek rendelkezniük kell az érdekeik védelméhez szükséges lehetőségekkel még akkor is, ha nem üzleti tevékenységük körében kötnek szerződést. Ez a szemlélet található meg az új Ptk -ban, amely kétséget kizáróan szűkíti a fogyasztók körét. „A fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.” A természetes személyek körére való leszűkítést a UCP irányelv implementálása tette szükségessé, azonban a korábbi esetjogból kitűnik, hogy előzőekkel ellentétben a nem természetes személyek is a fogyasztók körébe vonhatók voltak bizonyos esetben. A Legfelsőbb Bíróság (Ma Kúria) a BH2000. 554. számú jogerős eseti döntésében kimondta, hogy az egyéb törvényi feltételek megvalósulása esetén – nemcsak a természetes személy, hanem adott esetben a gazdasági társaság is fogyasztónak minősülhet. Az EBH2004. 1093. elvi határozatként megjelent ítéletében, és a BH2006. 343-as számon közzétett határozatában is kimondta, hogy fogyasztónak minősül az a nem természetes személy is, aki az áru végső felhasználója, illetve fogyasztó nemcsak természetes személy, hanem gazdasági társaság is lehet, ha az áruvásárlás annak végső felhasználása érdekében történt. Előzőek nyilvánvalóan nem képezhetik hivatkozás tárgyát egy jogvitában, viszont a problémakör felvetendő, mivel egy nem természetes személy is járhat el gazdasági tevékenységén kívül, mely ügylet során ugyanúgy laikusnak tekintethető, mint a természetes személyek.